Blogarchívum

Translate

2014. április 29., kedd

Téli nőci

Ugye mindíg azt mondtam, hogy én nőcikéket nem fogok varrni. Persze, már kicsit átalakítottam ezt a gondolatomat, mikor megláttam VE nőcikés sorozatát. De a tűt még nem kaptam a kezembe, pedig már 5 nőci van. Az idén egyre többször jutott eszembe, jobban menne a varrás, ha olyat varrnék, amit szeretek.
Hát azután kaptam elő az anyagaimat, mire is kellene, lehetne varrnom őket. A végén e mellett a halványkék egyenletes szövésű Zweigart vászon mellett maradtam, és elsőre a téli mintára esett a választásom.
Persze, nekem ebben is volt kivetni valóm és a kutyust a fekete mellett inkább sötét szűrkével varrtam, nem a 926 kékkel. Még nem döntöttem el, oda varrom-e a szöveget, franciául, avagy magyarul . Inkább készre varrom és meglátom akkor hogy érzek. Bár a kép úgy tetszett meg, ahogy volt -- felirattal, tehát lehet hogy még is csak úgy kellene varrnom. Remélem a nyár mintája a jövő hétre megérkezik és akkorra már ezzel is elég jól a vége felé tartok majd. Ezért inkább megyek is vissza a tűm mellé, varrni.
 A véleményeteket a felirattal kapcsolatban szívesen venném !
Köszi !
Szép napot !                                                                                                          

2014. április 27., vasárnap

Újabb ajándékok

kerültek a tulajdonosukhoz. Az ötletet a férjem adta, rágva a fülem, készítsek már edényfogó kesztyűt a régí, már foszladozó, szétégett kesztyűnk helyett.


Ezt még vagy 10 éve varrtam, mikor ádázul patchworközni tanultam. de csak egy jobb kezes készült, de jól látszódik, hol így, hol úgy használtuk, mert bírja a forróságot, nem úgy, mint a szép, bolti darabok. Jól bírta a mosást is, csak mindíg utána foszlott szét a megpörkölődött rész.  De már muszáj volt újat készítenem, és akkor jött a gondolat, ezt a barátnőim is jól tudnák használni, és hát muszáj elővennem a gépet --- akkor már akár 3 párat is varrhatnék. Mikor elkészültem a saját példánnyal

én is meglepődtem, hogy miért is nem egyforma, hisz egy szabásmintáról készült, egy darab anyagból szabtam ki ???? de úgy voltam vele, a használati értékéből nem von le semmit, és majd a másik 2 párnál, nagyon fogok figyelni, hogy egyformák legyenek.

De ez azért nem sikerült tökéletesen, mint a látvány is mutatja.4 sor fliz van benne, így igen nehéz a gép alá tenni, hol itt csúszkált el, hol a másik oldalon, minden gombostű dacára. A belső felére a vasalódeszkákról oly jól ismert teflonos anyag került, hátha jobban ellenáll a melegnek.
Szerencsémre, jól ismerem a barátnőimet, mert ők is a nem a legszebb, de hasznos, saját készítésü  ajándékot választották a bolti helyett. Így remélem teljesül a kivánságom, sok finom étel elkészítésében segítsék Őket, sok éven keresztül.Sok boldogságot Lányok még egyszer.

2014. április 23., szerda

Egy újabbat megmutathatok !

Ezzel a kis mintával köszöntöttem fel a Férjemet, a 20. házassági évfordulónk alkalmából.
Keretezőhöz, csak ezután fog elkerülni, mert nem voltam elég gyors, és nem lett volna kész a nagy napra.
Igy is elcsodálkozott a drágám, hogy" ezt mikor tudtad varrni, hogy nem láttam ? "

2014. április 20., vasárnap

Befejezések ismét

Már több darab himzésével is elkészültem, de sehogy nem akarták megtalálni a maguknak megfelelő formát .
Ez a minta 2 éve várakozott kivarrva , és csak nem találta a helyét. A mai szép délelőtti napsütésben , hírtelen minden a helyére talált.
                          Még ezek a tündéri csoki báránykák / a Müllernél találtam rájuk / is.
Még mindíg tart a szív mániám és még van MKreativnak is kivarratlan mintája, tehát ez született a kapcsolatból.
Azután egy ajándék is elnyerte végső formáját, de míg nem került a tulajdonosához, addig nem mutathatom meg.-- sajnos ! És itt több ugyan ilyen sornak kellene lennie, mert április egy nagyszerű hónap, sok szülinappal, névnappal, házassági évfordulóval , a családunkban és a barátnőim köréből.
Ezekből majd jövő vasárnap mutathatom legközelebb először a kész műveket. 
Addig legyetek türelemmel Ti is.

2014. április 12., szombat

A "segítségem "

Sok mindent mondanak, hová is fekszenek a macskák, és miért . Én naponta behatóan tanulmányozom ezt a kérdést, és azt mondom, az én gyönyörűségem legtöbbször az Anya helyére akar ülni, feküdni.
A kanapé sarkán rendeztem be a varrós helyecskémet, van hely a fonaldarabkáknak, a tűknek, mintának, és a tévére is rálátok, ha épp ahhoz van kedvem, -- de egy galádosz macskoszosz, azonnal ott terem, ha felkelek egy kis technikai szünetre, vagy csak inni egyet.
Addig igazgatja magát, míg kellően rá nem tehénkedik a vigyázva  tartott anyagomra -- nehogy macskaszőrös legyen -- és biztosít róla, most már Ő is beleadott minden tőle telhetőt, hogy elkészülhessen a nagy mű. És ne higgyétek, hogy készségesen átadja a helyét, ha én visszaérkezem !!!! Á dehogy , külön csatákat kell vívnom, hogy valahogy sikerüljön letologatni az anyagról, és befúrni magam a kanapéra. Bár jobbra tőlem még van másfél méter a kanapéból , de neki nem jó ott, ha oda telepszik hozzám, ráteszi a fejét a combomra,és a nyári 38 fokban is ott terpeszkedik, én pedig kifacsarodva, próbálok böködni, hogy Őt ne zavarjam a csendes pihenésében. És ez így megy évek óta !!! Bármi más varrni való anyagot veszek elő a szekrényből, Ő már azonnal rajta terem, és vigyorog, hogy ugye milyen segítőkész vagyok !!!!???
Úgy hogy, most lelepleztem magam, ezért hímzek én ilyen sokat, mert nem egyedül teszem !!!!
Tehát bebizonyosodott, hogy a varrás is társas tevékenység :-)))

2014. április 8., kedd

Kinyíltak a tulipánjaim !

                     Elkészültem a tavaszköszöntő , húsvét váró koszorúval is  !!! :-)



Egész reggel óta, vagdosok, ragasztgatok, vasalok, majd újra ragasztgatok és szépen ki is tömtem a tulipánokat, hogy szép formásak legyenek


Már a tulipánok szárán megszáradt a ragasztó, a levelek megvarrva, a tulipánok szépen levasalva, és elkészültem az elsővel.
                                    Itt már az első csokrot próbálom a helyére.


                                               Már csak a csicsázás van hátra.



     Ez felülről, ---mert nem akartam semmit odaragasztani, mint az újságban tanácsolták és nem értettem miért is kellett még egy vastag szalagot is vennem, ha a tetején van a masni .

               Én az aljára kötöttem őket, hogy egy kicsit azért lehessen látni.
Egész jól sikerült :-) Vidám színeivel feldobja egy kicsit a nappalit.




2014. április 4., péntek

A tavasz köszöntő koszorú

vásárlására indultam meg, szépen cédulával felszerelkezve, mire is van szükségem. Mert már a majd jó lesz valamire dolgokból van bőven  :-) igaz még sok mindegyikről nem tudjuk mihez, de azért jó, ha van itthon !!!! legalább kölcsönkérni nem kell !
  A bolt, ahol a polisztirol koszorút árulják, árulták volna, betegség miatt zárva . Na nem baj, majd a következő árúsnál biztos lesz --- nem volt --- de a halloweenes koszorúnak való, szép fehér, fonott koszorú ott árválkodott, megfelelő méretben. Tehát így most tavaszi koszorú helyett, készítettem halloweeneset.
Jobb előre dolgozni, mint bosszankodni, mint tavaly ősszel, hogy nem igaz,!!!!!! egy nyamvadt koszorút sem tudok beszerezni --- hát most sem tudtam !!!
A Férjem kedvesen figyelmeztetett, nagyon szép lett, de azért most még ne akasszam ki az ajtóra !!!!
Tettem a szekrény aljába, és ősszel csak elő kell kapnom, és lesz  " új " koszorúm, hisz tavaly csak a díszeket nézegettem az ablakpárkányon.
Majd valami mást kell kitalálnom ! de ezt azért még meg akartam mutatni hisz napok óta nincs tű a kezemben, alkotás semmi, csak néhány összerakott puzzle a neten.